Mosonmagyaróvári Beagle
Találkozó 2008. október 11.
A szeptemberi telet végig
aggódtuk… mi lesz így októberben? Megfagyunk a kutyákkal? De
találkozó akkor is lesz! Már nézegettük a gumicsizmákat.
Kinek milyet: tappancsosat, napraforgósat, szivecskéset… :D
És akkor eljött az október… és a jóidő! Még a péntekre ígért
hidegfront is úgy döntött, hogy a mi pártunkra áll, és
irányt változtat. Így hát lelkesen készültünk immár a
második Mosonmagyaróváron rendezett Beagle Talál-kozóra!
Reggel igen korán csörgött az óra, Milton döbbent
arckifejezéssel konstatálta, hogy egészen biztos elment az
eszem. "Kinéztél már az ablakon?? A tála-mig se
látni az erkélyen…" Aztán persze érdekes fordulat
történt, hozzányúltam a jutalomfalatokhoz… ezért már megérte
felkelni! Gyorsan összepakoltunk, és a megbeszélt helyre
átsétálva találkoztunk Andyékkal, akik voltak olyan kedvesek
és aranyosak, hogy befogadtak minket az útra 2 óra múlva
megpillantottuk a Mosonmagyaróvár táblát, majd rövidesen
begurultunk a kutyaiskola parkolójába. Milton rögtön rájött,
hogy nagyon sok dolga van! Először is egy csomó ismerőst
üdvözölni kellett, aztán gyorsan végignézni az ismeretlen
négylábúakat. És persze nem utolsósorban felderíteni a
terepet!
De addig a gazdik sem
unatkoztak. A remek szervezésnek köszönhetően, olyan szponzorokat
sikerült „megnyerni”, mint a RoyalCanin és a Eukanuba, valamint a
kutyaiskolások Belcando tápmintákkal leptek meg minket. Renge-teg
ajándékot kaptunk, és terveink is voltak velük! :D Na nem úúúúúgy,
bár azért fentük a fogunkat erre-arra, DE: Ez nem ám csak egy olyan
kutya-találkozó volt, mint amilyet a Kedves Olvasó elsőre elképzel!
Az ajándékokért meg kellett dolgozni! Az első feladat a kutyákat
lepte meg, a második meg inkább a gazdikat;) Na de mindent a maga
idejében. Szóval a kapott ajándé-kokat szépen elrendeztük programok
és helyezések szerint. Aki nagyon ügyes volt, az érmet is kapott, -
természetesen beagle mintásat -, és gyönyörűemléklapot is csináltak csapatunk
kreatív tagjai-, természetesen beagle
vízjellel. Na de
remélem, senki nem gondolja azt, hogy amíg a kétlábúak
szervezkedtek, ismerkedtek, beszélgettek, addig a drága
foltosaink csak úgy játszottak azon az óriási területen…
Miért tették volna?! Az csupa unalom, nemde? Volt aki rögtön
megtalálta a legkisebb rést is a kerítésen, és a túloldalról
jól szórakozott a gazdáján: "Na, milyen bezárva lenni?"
Mások pedig számukra új fajok
felfedezésébe kezdtek; nevezete-sen: meglátogatták a kecskéket!No ebből rögtön lett is egy kis kalamajka, pedig akkor még nem is
tudtuk, hogy az egyik kecske bizony nagyon nem rajong a váratlan vendégekért, pláne ha azok kutyából vannak. Egyre több gazdi indult
el a saját vagy éppen valaki más kutyájáért, aminek következtében
egyre több négylábú gyülekezett, nehogy már kimaradjanak valamiből! E
közben a nagy csapat kisebb nagyobb egységekben játszott...
Hamarosan jött a hír: visszatértek az emberek az erdőből! Nem-nem,
ebédhez-valót nem hoztak… az már rég a bográcsban főtt. Ezek a kedves
és szorgos emberek, bizony azon munkálkodtak, hogy a mit sem sejtő
kutyáknak őz- és szarvaslábakat rejtsenek el az erdőben! Gyorsan
összegyűltünk, és mindenki húzott egy sorszámot. Először a
kölyökkutyák és a felnőtt kezdő csoport indult el a bevetésre.
Hosszú konvojban haladtunk erdők-mezők felé, akár egy lakodalmas
menet. A kutyák nem igazán értették, mi ez a hirtelen kocsiba
szállás, és azt meg pláne nem hogy az erdő szélén miért nem engedjük
el őket, hadd játsszanak. Milton úgy torolta ezt meg a póráz végén,
hogy minden csipkebokorba megpróbált belegabalyodni. Persze lehet,
hogy csak engem akart szórakoztatni. :) A csapázást a kölykök kezdték,
majd hamarosan ránk került a sor.
A bejáratnál úgy tűnt Miltont egy
téglafal se tarthatná vissza attól, hogy az erdőbe vesse magát…
…de
miután végigrohant az első szimaton, úgy döntött, hogy megnézné a
szomszédos csapa nyomait is…
…így kisebb kavarodások után, de végül szembetalálta magát egy
repkedő vadlábbal. Ledöbbenve, ámde igen érdeklődve bámulta. Nem
értette, hogy:
1. hol a másik 3 láb…?
2. …és a gazdájuk?
3. És főként: "Miért repül ez felém??"
Majd biztos, ami biztos alapon nagy "vú-vú"-zásba
kezdett. Na nem állítom, hogy ettől egy őz dermedten állna, lehet
hogy a hasát fogná a nevetéstől… :)
(persze csak ha meg tud állni 2 lábon… hisz az egyik épp itt
repkedett, eggyel meg a hasát fogja…maradt kettő. Nehéz ügy...)
Szóval nem ő a vadászok álma, de az enyém és így "szeressük".
Persze voltak igazi szuper teljesítmények is! És ne feledjük, a
kezdő csoportról van szó...
Émi kutya – aki hamarosan megkapja a Nap
Felfede-zettje címet, és egy igen fényesen csillogó érmet -
rendületlenül tört előre az ismeretlen,de mégis ismerős szag mentén. Közben, hogy a gazdi ne unatkozzon, befonta hosszú pórázával a
fákat, de ez sem akadá-lyozhatta meg ő(ke)t a cél elérésében!
A
csapa remek képeit kedvenc fotósunk, Andy készítette!
Új és érdekes
élményekkel és szagokkal telve indultunk vissza az eredeti
helyszínre, és átadtuk a terepet a profiknak, akiknek hosszabb és
nehezebb vonalon (ráadásul szaggatott vonalon) kellett eljutniuk
a zsákmányig.
Az
iskolába visszatérve kis pihenés után óvatosan megközelítettük az agility
"játszóteret". Nem számítottam rá, hogy
Milton értékelni fogja, de pozitívan csalódtam. Persze itt kell
megemlítenem, hogy ő az a fajta, akit egy szem kajával elég sok
mindenre rá lehet venni :))
A legkönnyebben az "A" akadályon tettük túl magunkat. Aztán ez
olyannyira remekül ment, hogy egy pár sztárfotó is kattant az
akadály tetején trónolva. Az alagútban kisebb torlódás alakult ki,
és a gyanútlan ebek ekkor még nem is sejtették milyen torlódás lesz
hamarosan! ;) Miután mindenki visszaért az erdőből, eredményhirdetéssel egybekötve kiosztásra
kerültek a csomagok.
Időközben a legkisebb baba elszundizott, és kapott egy árnyékos
"kiságyat" magának (mármint fotózás után árnyékossá tettük!) Közben
szervezés alatt állt a következőprogram, név szerint Az
Akadályverseny. Hogy is képzelünk el egy akadályversenyt? Ugyebár
adott egy agility pálya, és rengeteg kutya. Hát kell ennél
több? Mondanánk, hogy nem (de még milyen kórusban szólna ez a nem!
:D), ámde a szervezőfantáziája érdekesebbé tette a dolgokat!
A pálya alapesetben, a A akadályból, egy átugrani való akadályból,
az alagútból, a szlalomból és végül egy raklapból állt. Az
akadályverseny kezdetekor, ez kiegészült egy zsákkal és egy
kosárlabdával. Már itt gyanús volt a dolog! Majd pedig elhangzottak
a feladatok!
-
sátorszerű akadályon átfut a kutya
-
a második
akadályt, ha a kutya nem, akkor a gazda ugorja át
-
az alagúton a
páros együtt bújik át
-
az alagút végén a gazdi a két lábát zsákba
rejti,
majd az eseményeket döbbenten figyelő ebbel együtt elugrál a
szlalomig
-
szlalom. Csak
így szimplán, kutyásan
-
Szlalom végén
a gazdi rákjárásban,
kosárlabdát –és esetleg labda fanatikus
kutyáját is – ölében cieplve elmászik a raklapig
-
raklapot
megkerülve visszafut a kiindulópontra
Hát ez az, amit
sajnos leírni nem lehet! Érdemes lett volna a pálya zsákugrálós
részére külön fotóst állítani, aki a kutyák arckifejezését
dokumentálja. A nem túl emberkímélő annál inkább kutya szórakoztató
feladatokat minden résztvevő ügyesen teljesítette! Az első három
helyezett pedig megkapta jutalmát.
Ezután már csak a pihenésé volt a főszerep. A kutyák is fáradtak
már, de azért még belefért 1-1 birkózás, kergetőzés. Szerintem nem volt olyan kutya, aki hazafelé vezető úton
ne aludt volna Köszönjük szépen a remek helyszínt Friciék
kutyaiskolájának, a remek
tervezést- szervezést- érmezést-emléklapozást és társaságot az Index -
Beagle topic csapattagjainak- és mindenkinek, akit véletlenül
kihagytam.
És külön köszönet Ritának a csapázásért! :)
Reméljük
legkésőbb tavasszal újra együtt lesz a Nagy Csapat! :)) (a kimaradt
tagokkal kiegészülve!!!)
Végül néhány, sajtóban megjelent
hír:
1."Hétfő
óta az ELTE állatviselkedéssel foglalkozó tanszékén lelkes
etológusok, fizikusokkal karöltve vizsgálják az alagutak és
az új limuzin-beagle kialaku-lásának összefüggéseit."
2. „2008. október 11-én furcsa
jelenségnek lehettünk szemtanúi, amint egy kislány
megpróbálta megakadályozni -az egyébként fejetlenségéről is híres* Milton nevű
ebet, hogy homokba dugja a fejét! Sajnos paparazzónk távol állt, de
a képen így is kivehető, amint a kutya "mind a négy" lábát a
levegőbe dobva már félig fejest ugrott a szép gyepbe. A történetnek
szerencsére happy enddel lett vége."
